Albérlet

Olivér és Juli a nyolcvanas évek közepén kötötték egybe életüket. A szülőktől külön, a közelben kerestek albérletet. Idilli környezetben találtak rendkívül olcsó, de annál inkább szegényes lakást, egy lepusztult parasztház utcára néző végében. Olivér a barátokkal és a közeli rokonság kreatívan leleményes tagjaival neki is látott, hogy lakhatóvá tegyék a három helyiségből álló lakást. Természetesen a tulajdonosok beleegyezésével. Tetőt javítottak, ablakokat, ajtókat csiszoltak és mázoltak, új hajópadlót fektettek le, a durva betonozású vizes helyiséget hangulatos csempével burkolták, kis fürdőszobát is leválasztva az egyébként komfort nélküli házban. Festés után beköltöztek. Folyamatosan alakították, szépítgették, figyelmességük a tulajék lakta területre is kiterjedt, nem méricskéltek, nem spóroltak az anyaggal, falaztak és betonoztak a teljes építmény előtt. Kettő, legfeljebb három hónapot tölthettek a felújított, kényelmes lakásban. A tulajdonosok vérszemet kaptak. Ha egyszer ilyen jelentősen nőtt az ingatlan értéke, már nem adhatják ki fillérekért. A lakbér dupláját követelték a bérlőktől.
Olivérék Németországot választották. Oda szökött a várandós Julival és az akkor egy éves kisfiúkkal. Kedvezőbb albérleti feltételekkel ott élnek ma is, az Északi tenger partján.
Néha egyetlen pofon is elég, hogy feladjuk a küzdelmet. Kaptunk pedig jócskán, előtte is, de az utolsó és az első valahogy mélyebb nyomokat hagy bennünk, én azt hiszem.

Tények tükrében bizonytalan

A magány edzi a bátrakat-mondám valahol. "Ami nem pusztít el, az megerősít"-ezt meg Friedrich Wilhelm Nietzsche mondá. Ha folyamatosan teszi, akkor nincs múlt idő, ha itt van, nem lehet a múltban. Holnap okosabb leszek.

...meg lehet magyarázni...

...sok mindent, mit és milyen indokok, érvek alapján változtatunk a magunk szája íze szerint. Ám ha egy hiteles művészember teszi, nem árt, ha viharkabátba bújik, mielőtt ellenségei, hívei össze nem csapnak feje felett.
Melocco Miklós nemrég felavatott emlékművén kissé átírta Radnótit. Vagy csak a magyar fordítással voltak gondjai, mindenesetre a "csecsszopók" helyett a "csecsemők" szót véste a kőbe.
Egy ismert napilap újságírója felkereste őt ez ügy kapcsán, a jellemző részletet emelném ki a cikkből: "

Azt mondta: neki nem tetszik a "csecsszopó" szó, szerinte durva, nem illik Radnóti szelíd személyiségéhez. Hozzátette: az utókornak joga van a finomításokhoz. Majd úgy fogalmazott: "ezt a dolgot elintézem majd Radnótival a mennyországban."

Melocco Miklóst hiteles alkotó embernek érzem, munkáit szeretem, de érthetetlen, kimagyarázhatatlan hibának tartom, a legrosszabb döntésnek, amit tett. Ha egy egyszerű, a művészetben nem érintett ember követi el ezt a praxist, hümmögök bár, de nem éreznék fájdalmat sem dühöt, de így... Kiváncsian várom Radnóti örököseinek reakcióját... Az öntörvényűség ilyetén megnyilvánulása számomra megdöbbentő. Mit szólna a tisztelt szobrászművész úr, ha valaki vésőt fogna és kicsit javítana egyik-másik alkotásán? Mert túl közönséges orr, lehetne turcsibb, az ujjak vékonyabbak és egyáltalán... Egy megszállott moralista felöltöztetné Michelangeló Dávid szobrát, a Lila ruhás nő toalettjét is kicserélhetné azzal az indokkal, hogy a fent nevezett hölgyhöz jobban közelít a barackszín... De Mozart, Chopin vagy Ravel is kaphatna korrektúrát, s valjuk be, József Attila munkásmozgalmi verseire is ráférne egy kis igazítás...meg lehet magyarázni mindent, befogadón múlik, hogy bólint, alázattal bólogat, vagy rázza a fejét: NEM! Ne tessék átírni Radnóti Miklóst, ha kérhetek ilyet én, egyszerű halandó. Tessék inkább olyan idézetet keresni, amelynek minden szavával egyet ért. Ha nincs ilyen, inkább ne tessék idézni...